- Át kellene változnod, és a kisasszonynak sem ártana! - mondta Piton.
Épp az imént hoppanáltak, és most mind a négyen óvatosan fürkészték a környezetüket. Szerencsére egyetlen Halálfalót, vagy dementort sem láttak a közelükben, úgy tűnt, jól választották meg a helyet.
- Jó lenne, ha nem dirigálnál, nem emlékszem, hogy megválasztottunk volna parancsnokunknak! - fortyant fel Sirius.
Lena kétségbeesetten emelte az égre a szemét. Nem lehet igaz, hogy két szót nem tudnak váltani vesze-kedés nélkül! Most a jól bevált forgatókönyv szerint Piton is dühös lesz, visszavág, és így tovább, a végte-lenségig… Annál jobban meglepődött, amikor a bájitaltan tanár nyugodtan csak annyit mondott:
- Nem dirigálok, ez csak egy javaslat volt, méghozzá azt hiszem ésszerű! Ha belefutunk valakibe, egy dara-big el tudom terelni a figyelmét, hiszen engem ismernek itt, hihetik azt is, hogy egy társammal jövök, hi-szen Lupinról nem tudnak semmit! Téged viszont azonnal felismernek, és bajba kerülünk, a kisasszony pedig talán könnyebben bírja a tempót, ha átváltozik valamivé! Gyalogolhat még a külső körben eleget, ahol - mivel nincs varázserő - ha akarna, sem tudna átalakulni semmivé! Irgalmatlanul hosszú út lesz, és viszonylag rövid idő alatt leszünk kénytelenek megtenni!
- Igaza van, Sirius! Kérlek! - mondta csendesen Remus.
Black dühösen nézett a vérlázítóan nyugodt Pitonra, de barátja halk hangja most sem maradt hatástalan. A magas férfi megrázta magát, és a következő pillanatban egy hatalmas fekete kutya állt az úton, de a szeme még ebben az állapotában is csak úgy szikrázott.
- Hm, mindig úgy tanítottak otthon, hogy öltözzek a társasághoz! - mosolyodott el Lena, nyújtózott egyet, és a következő pillanatban egy hófehér, kócos puli ült Lupin lába mellett, mosolygó barna szemeit társai-ra függesztve.
- Ez igen, látom, hallgat a jó tanácsra! Mit szólsz a társasághoz, Sirius?
A hatalmas fekete kutya vidám vakkantásokkal futotta körbe a kicsi pulit, és farkát csóválva nézett fel a hangosan nevető Remusra.
- Ha az orrukat is összedörzsölték, elindulhatnánk esetleg?! - kérdezte Piton, és egyre határozottabban érezte, hogy ez az út lesz az, amin biztosan megőrül. Elindult a Halálfalók tábora felé, hátra sem nézve, hogy vajon követik-e. Olyan dühös volt, hogy pillanatnyilag az sem érdekelte volna, ha mindannyian ott maradnak, ahol vannak. Mikor megnyugodott annyira, hogy körülnézzen, azt látta, hogy a puli közvetle-nül mellette szalad, és aggódva néz fel rá. Szemlátomást érzékelte a férfi indulatát, és lábához simulva próbálta lecsillapítani. A bájitaltan tanár kicsit visszafogta a tempót, nehogy a végén dühében és figyel-metlenségében egyenesen belevezesse az egész csapatot a Halálfalók karjaiba. Az ég szerelmére, higgadj le, nem ez a megfelelő idő! - mondta magának. Összeszorította a fogát, és most már figyelmesen, a kör-nyezetet fürkészve, minden gyanús jelre odafigyelve haladtak. Néha meg kellett állniuk, mert Halálfalók kis csoportjait látták, vagy meghallották a hangjukat. Ilyenkor elrejtőztek, és csak akkor indultak tovább, ha tiszta lett a levegő.
- Csak dementorokba ne botoljunk bele! - szűrte fogai között a szavakat Piton.
- Igen, előlük nem lehet elbújni, csak patrónus-bűbájjal védekezhetnénk, az meg egy nagy körzetben min-denki figyelmét felhívná ránk! - válaszolta Lupin.
- Ti védekezhetnétek patrónus-bűbájjal, de… - Perselus az ajkába harapott, és hirtelen elnémult.
- Te miért ne használhatnád?! - kérdezte csodálkozva Remus.
Lena is érdeklődve szegezte szemét egykori tanárára, ő sem értette az előbbi mondatát.
- Hagyjuk, nem fontos! - válaszolta az gyorsan, és elfordult. Nagyon dühös volt, ezúttal saját magára, ami-ért majdnem kiszaladt a száján valami, amihez semmi köze senkinek, különösen Sirius Blacknek és Lupinnak nem.
- Siessünk, nagyon megy az idő! - mondta, és kicsit gyorsabb tempóra váltott.
Úgy tűnt, szerencséjük van, legalábbis egyelőre, hiszen kezdett besötétedni, jó nagy utat megtettek már, és eddig mindig idejében kitértek a veszély elől. Sirius és Lena szimatukat is bevetve, fülüket hegyezve pró-báltak minden árulkodó jelet kiszűrni a levegőből, Perselus pedig a lehető legrövidebb úton vezette őket.
Koromsötét volt már, mikor az út feléhez értek. Éppen egy erdőben haladtak, a sötétség itt még áthatolha-tatlanabb volt. A két kutya még csak-csak látott valamit, de a bájitaltan tanár és Remus kénytelenek voltak egy Lumos varázsigét elsuttogva világítani maguknak.
- Azt hiszem, meg kellene állnunk pár percre pihenni, és ennünk is kellene valamit! - mondta halkan Lupin.
- Rendben van! - bólintott Piton.
Leültek egy hatalmas fa tövébe, úgy, hogy a vastag törzs legalább egyik irányból takarja őket, és miután Sirius és Lena is visszaváltoztak emberré, ettek pár falatot.
- Utálom ezt az állandó kutyává változást! - morgott dühösen Black.
- Tudod, hogy még a Roxfortban is csak azért lehettél emberi alakban, mert szünet van, és nem láthatott meg senki! Amíg az a helyzet, ami, jobb, ha vigyázol magadra, hidd el! - vigasztalta a barátját Remus.
- Persze, ha ott lett volna a kis kedvenced, Draco Malfoy, biztosan lapíthattam volna, hogy be ne áruljon a papának, igaz?! - fordult Pitonhoz Sirius gúnyosan.
- Igen, Draco egészen biztosan elmondta volna otthon, ha felismer, de kapaszkodj meg, nem csak ő! Egy-előre mindenki úgy tudja, hogy szökött gyilkos vagy, ezért még a csodás Griffendéles társaság sem foga-dott volna repeső örömmel! - hangzott a nyugodt válasz.
- A Te kicsi kedvenced viszont akkor is boldogan küldene a dementorok elé, ha tudná, hogy ártatlan va-gyok, sőt, akkor még nagyobb lenne az öröme! - vágta oda dühösen Black.
- Tulajdonképpen mi a bajod?!
- Az, hogy állandóan kivételezel azzal a kis tetűvel, méghozzá a keresztfiam rovására!
- Komolyan úgy gondolod, hogy most és itt kell megvitatnunk a tanítási módszereimet, egy Halálfalóktól és dementoroktól nyüzsgő erdő közepén?! - vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve Piton.
- Ne próbálj kitérni a válasz elől! Ő a kis kedvenced, hiába próbálnád tagadni!
- Nem térek ki a válasz elől, mert nem kérdeztél semmit, hanem jó szokásodhoz híven megállapítottál valamit! Ha kicsit gondolkodnál, rájönnél, hogy nagyon rossz taktika lenne a Halálfalók egyik vezetőjének a fiát piszkálnom, ha továbbra is köztük akarok maradni, és a bizalmukat sem akarom elveszíteni! Ettől függetlenül is felelősséggel tartozom a fiúért, mert én vagyok a házvezető tanára, ha kétszer olyan rossz természete lenne, mint amilyen, akkor is az én kötelességem lenne kiállni mellette!
- Csendet! - suttogta Lena hirtelen.
- Jön valaki!
- Nem is egy irányból! Meghallottak bennünket, és most körbevesznek! - pattant fel Lupin.
- Kész, vége, már nem bújhatunk el, harcolnunk kell! Gratulálok, Black! - mondta dühösen Piton.
- Meg kell ölnünk őket, mégpedig a lehető leggyorsabban és legcsendesebben! Ha egy is elmenekül közü-lük, és értesíti a többieket, végünk van! Álljunk háttal egymásnak! Flower kisasszony! Képes lesz…
- Embert ölni?! Igen, attól félek, muszáj lesz! Sejtettem, hogy sor kerül erre! - válaszolta Lena, de érezte, hogy elszorul a torka. Soha nem akarta a hatalmát gyilkolásra fordítani, a gondolattól is iszonyodott.
Piton is észrevette, hogy bármennyire uralkodik is magán, a lány hangja megremeg. Magában káromko-dott, és összeszorított szájjal felkészült rá, hogy megpróbálja megvédeni a lányt, ha az nem lesz képes a saját védelméről gondoskodni. Egy pillanatra összevillant a szeme Lupinéval, és látta, hogy Remus is erre gondol, mert próbál úgy helyezkedni, hogy minél jobban fedezze Lenat. Kivonták varázspálcájukat és vár-ták a támadást.
Egy halk parancsszóra fények lobbantak körülöttük, és ők láthatták, hogy legalább tízen vették körbe őket.
- Nem várjuk meg, hogy ők támadjanak! Rajta! - kiáltotta Perselus, és máris támadásba lendült. Varázspál-cájából zöld fény tört elő, és egy Halálfaló kidőlt a sorból, aztán mielőtt magukhoz tértek volna, a férfi újra elmormolt egy átkot, és még egy támadó lehanyatlott. A következő pillanatban viszont már véde-keznie kellett, mert ahogy magukhoz tértek a meglepetésből, a Halálfalók vad dühvel vetették rájuk ma-gukat.
- Ez Perselus Piton! - kiáltott fel az egyik, és a kiáltás pillanatok alatt elterjedt. Már mindannyian tudták, hogy kivel állnak szemben, és az árulás felett érzett dühük leírhatatlan volt.
Lena megremegett. Most érezte csak át, hogy mit vállal fel a férfi, és milyen iszonyatos megtorlásra számíthat, ha elfogják. Az eszével tudta ezt eddig is, de csak most, amikor szinte tapinthatóvá vált a tanár felé áradó gyűlölet, most értette meg igazán. Magába nézve rá kellett jönnie, hogy igenis habozás nélkül ké-pes lesz megölni bárkit, aki Perselust akarja elvenni tőle.
Szükség is volt erre a felismerésre, mert egyszerre ketten támadtak Pitonra, és ő képtelen lett volna egy-szerre mind a két átkot kivédeni. Az egyiket hárította, de a másik eltalálta volna, ha Lena az utolsó pillanat-ban ki nem védi. Rögtön a hárítás mozdulatából indította a támadást, és az ellenség halott volt. Lena meg-borzongott, de nem ért rá a gyomrába markoló jeges ujjakkal törődni, nem volt idő azon gondolkodni, hogy megtörtént az, amit sosem akart, amitől a legjobban félt. Embert ölt. A tanár meglepetten vette tu-domásul, hogy a lány milyen villámgyorsan reagált, és ezzel megmentette az életét. Kihasználta a pillanatnyi előnyt, amit ez jelentett, és földre küldte a másik ellenfelét is.
Lupin higgadtan, nyugodtan harcolt, nem hátrált egy pillanatra sem, és már a második halálfalót intézte el. Az ő szótárában nem szerepelt a gyűlölet, soha nem a düh vezette a csatákban, pusztán az elkötelezett-ség egy cél, egy elv mellett.
Sirius oroszlánként küzdött, annál is inkább, mert egy kis lelkiismeret furdalást érzett, egyfolytában Piton gúnyos mondata járt a fejében - Gratulálok, Black! - és el kellett ismernie, hogy nem a legjobb helyet és időt választotta a vitatkozásra. Nem tehetett róla, Perselus mindig ezt váltotta ki belőle. Most viszont itt volt a legjobb barátja és ez a lány is, akit nagyon megkedvelt, őket is bajba sodorta, és ez a gondolat meg-sokszorozta az erejét.
A második támadó harapott a fűbe varázspálcája intésére, így mindössze ketten maradtak már csak, az egyiket Lena sújtotta földre, miután a férfi átka súrolta a vállát, nem túl súlyos, de elég fájdalmas sebet ejtve rajt, az utolsót pedig Piton küldte a másvilágra dühében, mikor észrevette, hogy a lány a vállához kap.
Minden ellenségük a földön hevert, ők pedig fáradtan néztek össze. Sirius és Lupin hátukat egymásnak vetve kapkodtak levegő után, Lena előredőlt, és térdére támaszkodva próbált úrrá lenni a fájdalmon. Perselus rögtön a lányhoz fordult.
- Mutassa! Súlyos a seb?!
A másik két férfi csak most vette észre, hogy baj van.
- Lena! Megsérültél?! - kérdezték szinte egyszerre rémülten.
- Nem veszélyes, csak egy karcolás! - nyugtatta mindannyiukat és saját magát is a lány.
- Ezen az úton nincs karcolás! A legkisebb sérülés is elszívhatja az erejét! Még rengeteg minden áll előt-tünk, tökéletes állapotban is nehéz lesz végigvinni azt, amit akarunk, nem így! Látni akarom, mutassa a vállát! - mondta ellentmondást nem tűrőn Piton.
Lena kiszabadította a ruhából a karját, és most jól látszott, hogy egy hosszú seb éktelenkedik a testén, jó darabon felszakadt a bőr és kilátszott a nyers hús. Szerencsére nem volt nagyon mély a vágás, de eléggé fájt, és pokolian vérzett.
- Rendbe tudom hozni, nem súlyos! - vett mély levegőt megkönnyebbülten a bájitaltan tanár, és csak most jött rá, hogy rettenetesen aggódott.
- Addig mi eltüntetjük a holttesteket, nehogy túl korán rájöjjenek a többiek, hogy valaki járt erre! - ajánlot-ta Lupin.
Piton csak bólintott, aztán teljes figyelmével a lány felé fordult.
Leültette a fa tövébe, letérdelt mellé, aztán elővett egy kis üveget talárja zsebéből, és pár csepp folyadékot a sebre cseppentett belőle, majd pálcájával megérintette Lena vállát és halkan elmormolta a varázsigét: Regenero!
A hatás azonnal megmutatkozott, a vérzés elállt, a fájdalom szűnni kezdett, és a seb szélei elindultak egy-más felé, elkezdődött a hegesedés. Perselus összehúzott szemmel figyelte a folyamatot, és mutatóujját vé-gighúzta a bőrön, hogy ellenőrizze, tökéletesen össze fog-e forrni. A lány egész testében megremegett.
- Sajnálom… - kapta fel a fejét Piton.
- Semmi baj… - suttogta Lena, és érezte, hogy elönti a forróság. Mégsem mondhatja meg a férfinak, hogy a remegésének semmi köze nem volt a fájdalomhoz, a tanár közelségéhez és érintéséhez annál inkább… - Már nem fáj, rendbe fog jönni, nagyon köszönöm! - mosolygott rá hálásan, és gyorsan, meneküléssze-rűen felállt.
Piton összeszorította a fogát, és próbált úrrá lenni az érzésein. Ha a testére hallgat, akkor nem engedi felállni a lányt, hanem a karjába veszi, vállára hajtja a fejét, és addig csókolja a bársonyos bőrt, amíg el nem vesztik a fejüket mindketten, úgy, mint akkor a… Óh, a pokolba! Hát nem megfogadta, mikor Siriussal látta, hogy az életben nem gondol többé úgy rá?!
El kellett ismernie, hogy könnyebb volt ezt elhatározni, mint betartani. Az úton Lena nem adta a jelét an-nak, hogy vonzódna a másik férfihoz, pajtásként viselkedett vele, ugyanúgy Lupinnal is, az ő életét viszont megmentette… Talán félreértett valamit…?! De a szituáció olyan egyértelmű volt… Ehhh, teljesen mind-egy, ha most még talán nincs is közük egymáshoz, majd lesz! Még soha nem fordult elő, hogy Black ne kapta volna meg azt, akit akart! Egy lányt ismert csak életében, aki megmondta a véleményét Siriusnak, és a drága barátjának James Potternek is, de a végén még ő is beleszeretett az egyik "iskola szeme fényébe", és a felesége lett… Lily Evans… Szegény, az életébe került ez a szerelem… és ő sem tudta megmenteni… Lehet, hogy Lenara is ez vár?! Miért, ha melletted kötne ki, akkor mi várna rá?! - kérdezte a gúnyos belső hang. A te életed sem kevésbé zűrös, mint Blacké!
Nem, neki senkire nincs szüksége! Csak sebezhetővé tenné minden érzelem! A Sötét Nagyúr előszeretettel használ ki minden emberi gyengeséget… Perselus Pitonnak nincs saját élete… Talán soha nem is volt… Már akkor eldőlt a sorsa, amikor megszületett… Feladata van, amit elvállalt, és amit végre kell hajtania, ha törik, ha szakad! Ha ez a lány csak egy töredékét ismerné az életének, világgá futna… Hiszen még az is mennyire megviselte, hogy önvédelemből ölnie kellett…
Te hányszor is öltél életedben?! - kérdezte a fejében a hang, és ő majdnem felnevetett kínjában. Ki tudná megszámolni?! És mi értelme lenne?!
Koncentráljunk a feladatra! - sóhajtott fel. Megrázta a fejét, és ruganyosan felemelkedett.
- Indulhatunk? Elég sok időt vesztettünk most, sietnünk kellene! - fordult a többiekhez.
- Készen vagyunk! - mondta Lupin.
Sietve folytatták az utat, de előbb Sirius és Lena újra átváltozott kutyává, így jobban hallottak, láttak, és a szaglásukra is támaszkodhattak.
A lehető leggyorsabb tempóban haladtak, de nagyon óvatosan, és szinte hang nélkül. Most egyiküknek sem volt kedve vitatkozni.